A kérdés, amivel Sheryl Paul, barátom és kollégám, megkínált, a következő volt: melyek a legerősebb üzenetek, amiket a kultúránk a várandós nők felé a szülésről közvetít, és hogyan tudnánk a nőket hozzásegíteni ahhoz, hogy a szüléssel kapcsolatban reális elvárásaik legyenek?
A válaszom akkor is, most is ez: a nyugati kultúra azt sugallja a nőknek, hogy a szülés nem nagy ügy. Hétköznapi dolog, minden nap ezerszer megtörténik, kijön a gyerek a lyukon (mindegy, hogy az a lyuk szép kerek vagy egy férfi vágott rajta), és kész. Ráadásul a rendelkezésre álló orvosi fogásokkal és a technika segítségével a folyamat kiválóan irányítható.
A nagy tévedés ebben az, hogy a szülés nem olyan, amilyennek kívülről látszik – különösen nem olyan, amilyennek azok látják, akik évek óta, nap mint nap nézik kívülről. A nőnek, aki belülről éli át a vajúdás embertpróbáló munkáját, halálbiztos, hogy a fentieknél sokkal többet jelent. Csak kérdezd meg bármelyik nőt, aki már szült. A szülő nő azon az úton megy végig, amelyen az összes többi életet adó nő végigment előtte, és a fátyol, ami elválasztja őt az első nőtől, aki valaha élt ezen a földön, és gyermeket hozott a világra, soha nem áttetszőbb, mint a szülés alatt. Mégha egy nő valamilyen fájdalomcsillapító technikát alkalmaz is, önhipnózisba merül, vagy a lehető legerősebb epidurális érzéstelenítést kérte, ha császármetszéssel segítik világra a gyermekét, és a szülésélmény átütő testi vonatkozásaiból nem is él át mindent, akkor is egy emberi lény születik meg rajta keresztül, és ez a tény fizikailag, érzelmileg és spirituálisan is kifordítja őt önmagából. Ráadásul a feladat, hogy átélje a szülés átalakító, transzformáló aspektusát, nem testálható át senki másra, ahogy az élmény valóságosságát sem képes elvenni semmilyen orvosi beavatkozás. Ez aztán minden, csak nem hétköznapi esemény! Igazán, minden képzeletet felülmúlóan különleges alkalom.
De erről a részről senki sem beszél. Lehet helyette autósülést venni, meg menni ultrahangra.
Hogyan tudnánk hát megértetni a nőkkel, hogy a szülés valójában a test, a lélek és az elme beavatási szertartása? Hogy amikor világra hozza a gyermekét, olyan próbatételeken megy keresztül, amelyeknek a létezéséről sem tudott. Hogy a vajúdás végére más ember lesz. Hogy egy másik világba viszik, ahol születendő gyermeke lesz az egyetlen útitársa. Hogy a félelem nem segíti a vajúdást. Hogy amikor a szülés elsöprő erejével szemben a szív, a lélek és az elme már tehetetlen, a test vívja meg, és a test megvívja a végső harcot.
Hogyan tudnánk közvetíteni a nők felé a szülés valóságát anélkül, hogy halálra rémisztenénk őket, olyan félelmeket keltve bennük, amelyeket éppen, hogy azt szeretnénk, hogy elengedjenek?
Néhány ötlet...
- Amikor szülés előtt álló nővel beszélgetsz, figyelmesen hallgasd végig anélkül, hogy a saját vagy mások szülésélményét kezdenéd ecsetelni. Miközben a másikat hallgatod, biztos, hogy előtörnek belőled emlékek, úgy érezheted, hogy nem értesz egyet az elhangzottakkal, és most rögtön ellent kell mondanod, vagy megvédened a saját álláspontodat, de akkor is próbálj meg a jelen pillanatban maradni, és meghallani az előtted ülőt. Szóljon a beszélgetés róla, ne rólad. Meg fogsz lepődni, hogy ez az apró mozzanat mekkora változást képes előidézni. Gondold csak végig, hogy az egész várandósságod alatt volt-e egyetlen ember is, aki végighallgatott anélkül, hogy a saját dolgait szajkózta volna.
- Ha egy várandós nő a szülésedről kérdez, ne borítsd rá az egész történetet minden élettani vonatkozását részletesen kifejtve, helyette beszélj arról, hogy hogyan jutottál túl azokon a pillanatokon, amikor úgy érezted, hogy nem bírod tovább. Mi segített? Mibe kapaszkodtál? Ajándékozd meg őt valami pozitív gondolattal, amit magával vihet. Ami megerősítheti a vajúdás nehéz perceiben, ha rá gondol, nem pedig aggodalommal tölti el. Engedd meg neki, hogy tudja, más nőknek is voltak kétségbeesett pillanataik, de túljutottak rajta. Lehet csak ennyire lesz szüksége ahhoz, hogy a vajúdásában tovább haladjon.
- Ahelyett, vagy amellett, hogy megtartjátok a szokásos babaváró bulit a babakelengyével (igen, nekem is volt), bocsássátok útjára a leendő anyát egy áldó szertartással, amilyen pl. a Blessingway (Mother Blessing). Ez olyan szertartásos ünneplés, ami az anya és a gyermek tisztelete köré épül, és a szülést szent beavatási rítusnak tekinti. A szokásos ajándékoknak itt nincs jelentősége. Helyette olyan kézzel készített vagy „a kezünkkel tett” ajándékokat adunk, mint például egy imazászló, nyaklánc, vagy díszítő hennafestés a pocakra.
- Alakítsatok mécseskört a szülő nő körül. Amikor a nő vajúdni kezd, küldjetek körbe egy sms-t vagy emailt azok között, akik a kör tagjai, és mindenki gyújtson gyertyát a nőért, amíg a szülés tart. A tudat, hogy a barátai és a szerettei vele vannak, hatalmas erőforrás tud lenni az anya számára. Ha a szülés közben mellette is ég egy gyertya, az vizuálisan akkor is emlékeztetni fogja őt erre, amikor nem köztünk, hanem a Vajúdás Földjén jár. A Blessingway vagy a babaváró buli egyébként kiváló alkalom a kör megalakítására.
- Ha közeli barátod vagy családtagod áll szülés előtt, gondold végig, hogy tudsz-e adni neki valami kézzel fogható, apró ajándékot, egy kis ékszert, egy követ stb. amit a vajúdáskor magával vihet. Talán van valami, ami veled volt a szülésedkor. Legyen különleges alkalom, amikor átadod az ajándékodat, mondhatsz mellé pár bátorító szót is az eljövendő megpróbáltatásokhoz. Amy Swagman például, egy kiemelkedően tehetséges denveri művész, anya és dúla, olyan gyönyörű, hordozható szülés-oltárokat készít (többek között), amikben az anya magával viheti a számára szent jelképeket, fotókat, hogy erőt és útmutatást meríthessen belőlük. Micsoda gyönyörű, értelemmel teli és hasznos ajándék!
- Engedd meg az anyának, hogy a szüléssel kapcsolatos félelmeiről beszéljen. Lehet, hogy kényelmetlen hallgatni, és nem akarod hogy az anya az aggodalmai körül forogjon, de hidd el, ha megengeded neki, hogy féljen, ha jóváhagyod a félelmeit, és tudatosítod benne, hogy teljesen normális dolog, hogy fél valamitől, amit soha nem tapasztalt, azzal valójában hozzásegíted ahhoz, hogy a félelmeivel szembenézzen. Elmondhatod neki, hogy te magad is féltél a vajúdás (vagy más megpróbáltatás) előtt. Nem kell, hogy az érzéseit elintézd egy udvarias bólintással, nyugodtan teret engedhetsz nekik, hagyd, hogy megfogalmazza őket pontosan, egy-egy kérdéssel segítheted is. Ha megnyílik előtted, kérdezd meg, hogy mit tenne, ha előállna a helyzet, amitől fél (és ha nem kérdez, ne mesélj neki arról, hogy te mit tennél). Így segíteni fogod abban, hogy a félelmeit tudatosítsa, azokkal szembenézzen, és jó eséllyel feldolgozza őket ahelyett, hogy a lelkében tovább táplálva azokat a vajúdás során kelljen szembenéznie a félelem sötétebbik oldalával.
Az, hogy a nőknek reális képet formálunk a szülés velejáróiról, és arról, hogy a vajúdás mit kíván tőlük fizikailag, érzelmileg és spirituálisan, csak egy lehetőség a sok közül, amit tehetünk azért, hogy a nők a szülést olyan megerősítő tapasztalatként éljék meg, ami az örömteli gyermekágyas időszakhoz és élethosszig tartó anyasághoz is hozzásegíti őket. Nagy traumát és szomorúságot okoz, amikor az anyák rájönnek, hogy a szülés, ami nem nagy ügy, valójában a Nagy Ügy. Hatalmunkban áll a várakozásaikat megváltoztatni, ha őszinte és együttérző párbeszédbe bocsátkozunk a várandós nőkkel.
Mégha egyszerre csak eggyel is.
Brandy honlapja:
(Saját fordítás, a cikk eredetije itt olvasható:
http://www.huffingtonpost.com/brandy-ferner/setting-up-realistic-expe_b_1007740.html?mid=5101752)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése